Kedves Fehérváriak!
  
A felelősségi program egy gondolkodásmód, egy életmód, egy lehetséges politikai kultúra alapja. Olyan berögzült vélekedésekkel kívánunk szakítani, mint hogy mindenre csak egy jó megoldás létezik, másokkal összedolgozni tilos, vagy a tanulás csak a gyerekek dolga.
 
A program 2008-as elindulása óta bebizonyosodott, hogy időszerű volt új alapokra helyezni a kapcsolatot a fehérváriakkal, az itt dolgozó vállalatokkal, munkatársaikkal, a városban bejegyzett aktív, tenni akaró, a közösség érdekeit szolgáló civil szervezetekkel, a nevelési és oktatási intézményekkel.
 
Tisztán látjuk, hogy minden a szívben és a fejben kezdődik. Lehet, hogy nagyobb a szívedben levő álom, mint az a közeg, amelyben találod magad. Néha ki kell lépned az ilyen környezetből ahhoz, hogy az álmod megvalósuljon.  
Vegyünk például egy tölgyfát! Ha cserépbe ültetjük el, korlátozzuk a fa potenciális növekedését. Amint a gyökeret betöltik a cserepet, a fa nem képes tovább nőni. A probléma nem a fával, hanem a környezetével van, amely megfojtja a növekedést.
 
Egyszerűen hinni kell, hogy képesek vagyunk rá, és a dolgok a javunkra változnak. A környezet - gazdaság - társadalom hármasa közötti, helyi szintű összhangteremtés csak az érintett társadalmi és gazdasági szereplők aktív részvételével tud megvalósulni.
 
Fontos, hogy legbelül bajnokmentalitással rendelkezzünk. Nem biztos, hogy már eljutottunk oda, ahol lenni szeretnénk, talán még áttörésre várunk bizonyos területeken, de legbelül tudatosítanunk kell, hogy győztesek vagyunk, nem vesztesek.
 
Ezen az internetes oldalon tájékoztatást nyújtunk arról, hogy a környezetvédelem, fenntarthatóság; egészségmegőrzés, prevenció és közbiztonság területeihez kapcsolódó álmainkat hogyan valósítjuk meg a társadalmi és gazdasági szereplők aktív részvételével.  
 
Felelősen a közösségért! Felelősen Fehérvárért!  
 
Farkas Tamás tanácsadó
Felelősen Gondolkodó Önkormányzati Közösségek oldala
  
2008. október, Alcoa Szolgálat hónapja
  
  
 
 
2009. április, Raiffeisen Önkéntes Program a Praktiker közreműködésével
 
                                                                                     
Oldal nyomtatása
  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Név:
E-mail cím: