Intézményeknek
A jó gondolatok, és a jó ötletek megvalósítása nem minden esetben pénz kérdése. Ezt látjuk mi is, hiszen intézményeink vezetői, pedagógusai nap, mint nap sokszor erőn felül tesznek azért, hogy a városban, és a környéken élő gyerekek, fiatalok a lehető legszínvonalasabb nevelésben, képzésben részesüljenek.  
 
Nevelési, oktatási intézményként, az intézmény vezetőjeként, pedagógusaként kiemelt szerepe van abban, hogy a gyermekek nevelésében hogyan jelenik meg az egyéni felelősség kérdése, a környezetünk védelme, a fenntarthatóság biztosítása, az egészségmegőrzés, prevenció fontossága és a közbiztonság, mint téma.
 
Városunkban már most is számos nevelési, oktatási intézmény foglalkozik kiemelten ezekkel a témákkal akár tanóra, akár szakkör keretében. Sokan nagyon szép eredményeket tudnak felmutatni. Viszont úgy tűnik, hogy még többet és még szervezetettebben, még tudatosabban kell tennünk, hogy a közösen elért eredményeink, a közösen felújított, megszépített környezetünk ne legyen egyik napról a másikra rongálók, egymást nem toleráló, vagy egymás erőfeszítéseit nem tisztelő fiatalok, vagy éppen idősebbek 5 perces játéka.
 
Nem jó látni, hogy az intézmények közvetlen környezetét alapvetően azok sem tisztelik, akik rendszeresen odajárnak. Nem mehetünk el emellett, hiszen mindez megjelenik városszerte, a lakókörzetekben is, amit még inkább otthonunknak tekintünk.
 
Tegyünk még többet azért, hogy hosszú távon biztosítsuk mindannyiunk nyugalmát, hogy megőrizzük a következő generációk számára is nagyszüleink örökségét, a tiszta, egészséges, biztonságos város képét, ahol felnőttünk, és ahol remélhetőleg gyermekeink is felnőnek majd.
 
Hogyan tud beépülni a felelősségi program az óvoda és az iskola mindennapi gyakorlatába, hogy pedagógiai hozzáadott értékről beszélhessünk?
 
Hogyan ismerkedhetnének meg a különböző korosztályba tartozó fiatalok interaktív módon a társadalmi felelősségvállalás témájával?
 
Hogyan tudjuk megalkotni azon viselkedésmódok, etikai elvek és értékek összességét, amelyeket az intézmény tagjai átörökítenek, a gyakorlatban megvalósítanak és közvetítenek, amelyet, mi magunk is, gyermekeink, és az ő gyermekeik is elfogadnak?
 
Milyen rendezvényeket szervezzünk a felelősségi programhoz kapcsolódóan, amiben Önök is szívesen vállalnak aktív szerepet, és ahol a gyermekek és szüleik együtt tanulhatják meg a tisztább, egészségesebb, biztonságosabb Fehérvár megteremtésének lépéseit?
 
Várjuk ötleteiket, gondolataikat!
 
Kövessék figyelemmel a honlapot, és tájékozódjanak folyamatosan a kezdeményezésekről, rendezvényekről.
 
 
Oldal nyomtatása
  
 
 
  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
   
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
   
 
 
 
 
 
 
 
 
   
  
 
 
 
 
   
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
 
 
 
 
 
 
       
 
 
 
 
  
 
 
 
 
  
  
 
 
 
 
 
      
 
 
Név:
E-mail cím: